Végre poszt

Jó rendben, ha esetleg valaki úgy vélné kissé régen sikerült utoljára posztolnom, lehet benne valami. Pedig nyilván nem arról van szó, hogy ne zajlanának az események, sőt, inkább az a helyzet, hogy ha véletlenül találok öt nyugis percet, akkor nem birom rászánni magam, hogy olyan komolyan aktiv tevekenységet végezzek, mint a bloggolás. Na mindegy, elég a nyavajgásból, mivel most ülök a buszon, véletlenül van nálam számitógép, de a nagy rohanásban otthon hagytam a telefonom igy offline vagyok, soha egy jobb alkalom. Elaludni meg csak az út háromnegyedénél szoktam, addig még van pár kilométer.
Kezdjük ott, hogy itt voltak a szüleim. Anyu három hetet, Apu egyet, de mivel mindketten igencsak belecsaptak a lecsóba és rengeteget segitettek nagyon jól összehaverkodtak a gyerekekkel. Illetve hát Sarahval már eleve megvolt a viszony, de azért az mégis más, mikor személyesen lehet játszani, hintázni, énekelni, nem is beszélve a pelenkázásról és fektetésről. Hannah-t ittjártukkor még elsősorban csak gyúrni és etetni lehetett, azóta azért bővültek a funkciók, ld. alább. Aztán meg ünnepeltünk nagy közös szülinapot (Zsuzsa és Apu egy napon ünneplik – akárcsak Shira unokahúgom, de ő kicsit odébb), elmentünk egy napra hármasban csavarogni a szüleimmel, voltunk vacsorázni négyesben, szóval rengeteg mindent sikerült besűriteni. A látogatás mindenesetre abszolút nem múlt el nyomtalanul, Sarah a látogatás utolsó napján egyedül végigmondta a „Töröm töröm a mákot” kezdetű rigmust, azóta meg már sok minden mást is. Ráadásul Anyuék belengettek egy újabb látogatást valahol a szeptember-január idősikon, úgyhogy izgatottan várjuk a folytatást, hátha akkor megtanul a gyerek integrálni is.
Szüleim elmentével aztán véget ért a van állandó segitség időszak is - bár Zsuzsáék persze itt vannak és továbbra is rengeteget segitenek, csak - mostmár az lenne a cél, hogy kezdjünk megállni a saját lábunkon (végül is mostmár nyolc van, igaz, Hannahtól ez még gyakorlatban sem elvárható, nemhogy képletesen). Ez egyenlőre csak nagyjából megy, az esti két gyerek fürdik, eszik, nap végén nyűgös, megy aludni időszakot még nem nagyon tudjuk, hogy lehetne egyedül abszolválni, és mivel én ennek csak az utolsó harmadára érek haza, itt még Zsuzsáék általában besegitenek. Azért a tendencia egyértelműen javuló és lassan el tudjuk képzelni, hogy fog ez menni magunktól is. Pláne, hogy Andrea és Gabi nagyvonalú ajándékának köszönhetően Sarah immár három napot jár bölcsibe, amit szerencsére továbbra is imád.
Ez egyébként nem is meglepő, az dadusok jó izlésére és Sarah kiválló diplomáciai érzékére vall, hogy Sarah úgy tűnik nagy kedvenc. Állitólag nem hisztizik (ez otthon nem mondható el), tudja az összes dadus nevét – és nem fél használni, dumál, olvas, remekül játszik és nagyon vicces. Mindezt egyébként otthon is hozza, mondjuk azért nekünk megfűszerezi némi rosszcsontsággal és hisztivel is időnként. Azért általában meg lehet vele alkudni, nagyjából megvan neki az én vakarom a te hátad, te vakarod az én hátam koncepció. Jó szakszervezeti bizalmi lenne belőle, de ezt még alkalom adtán kineveljük. 

Hannah szépen fejlődik, több mint 6 kiló, 6 hónapos ruhákat hord, persze inkább szoritson egy kicsit. A maga univerzális nyelvén dumál, jókat nevetgél a feje felett forgó kis zenélő figurákon, próbálja a lábával rugdosni a lelógó csöngettyűket. Mosolyog, flörtöl, és szerencsére egyre kevesebbet visit. Igen visit, ezt sirásnak nevezni olyan eufemizmus lenne, mint egy hurrikánt lágy tavaszi szellőnek. Emellett legújjabb kedvenc elfoglaltsága, hogy Sarah minden mozdulatát lesi, ha látótávolságban van szélesen vigyorog. Sarah még nincs tisztában nővéri hatalmával, de ez nyilván csak idő kérdése...