Én persze igazán csak az elmúlt pár évben ismertem, bár biztos találkoztunk Pesten is még a nyolcvanas években - Aranka és Jóska a nagyszüleim jó barátai voltak - erre bevallom nem emlékszem. Szóval számomra ő egy törékeny idős hölgy volt, akiről azért a történetekből szépen kirajzolódott, hogy minden volt, csak törékeny nem.
Az első pár évben még látszott, micsoda egy pattogós menyecske, a konyhában mindig valamit Zsuzsa keze alá dolgozott, ha szeretett volna valamit felpattant és ment érte. A mindenki kedvence narancsos mandulás süti receptjét féltve őrizte, nehogy már valaki elvegye a kenyerét. Minden nap tornával kezdte a napot, edzésnek sétált, intézte a dolgait. Nem piskóta, kilencven körül, számtalan kisebb agyvérzés és pár szívműtét után - amit utólag azért elmesélt a családnak, de nem akarta, hogy mindenki ezen izguljon.
Végigélte a háborút, a kommunizmust - ami az ő esetében nem volt kis pálya, hiszen Jóskát rendszersen elvitték hosszabb rövidebb időre mert az angol követségen dolgozott. Aztán Zsuzsáék eljöttek Magyarországról, de a kommunizmus után Aranka és Jóska utánuk jöttek, hetven éves kora körül kivándoroltak Ausztráliába és új életet teremtettek maguknak. Végigcsinálta Jóskával a rákot. Bár az utolsó pár évben már láthatóan fáradt volt, decemberben még kiélvezte a dédunokáit, Judithék látogatásakor boldogan szemlélte az öt dédunokával dúsított gyereklevest a medencében. Mikor hazavittem, lelkesen mondta, hogy ezekért a pillanatokért érdemes élni.
A családi legendárium szerint Esther nagyon hasonlít Arankára személyiségében. Talán nem véletlen, hogy ez a képregény díszitette Zsuzsa fridzsiderét évekig:
Sajnáljuk :(
VálaszTörlés