A Mumus

Nagyjából függetlenül attól, hogy éppen mi történik - egyébként történik ez-az, csak kicsit lusta vagyok és kicsit nem érek rá - Esther naponta legalább négyszer jegyzi meg, hogy ezt mostmár aztán igazán megirhatnám a blogon. Ha lendületbe jön, fogalmazni is rögves elkezd, illetve mindenféle tanácsokkal lát el arra vonatkozóan, hogy legalább piszkozatban irjam meg a bármit is, aztán majd két nap múlva milyen jó is lesz az, amikor csak posztolni kell. 

Folyton csak azzal jön, hogy az olvasók, igy meg úgy, hogy már lassan mindenki leszokik majd a blog olvasásáról mert nem irok rendszeresen. 

Valahogy nem érti, a blog iráshoz ihlet kell, a múzsa csókja, sőt, világszemlélet! Nem elég, hogy történik ez-az, azt úgy is kell megélni. Majd érleli magában az alkotó, körvonalazódnak, letisztulnak a gondolatok, s brutális, irgalmatlanul cirkalmas, az értelmesség határán borotvaélen táncoló, se eleje se vége körmondatokká állnak össze - legalábbis esetemben. A jó hir, hogy irásban nem mondom közben, hogy öö, ööö, öö...

Szóval nem úgy van az, hogy csak úgy leül az ember azt blogol, vagy legalábbis mostanában sajnos nem. Dehát magyarázhatja ezt az ember mindhiába... pláne, ha a felesége a kiadója.

ui.: Felolvastam Esthernek a posztot publikálás előtt, a reakció: "Ez nagyon cuki, és a következő?"